Hírlevél - 2020 január

Hírlevél / 4. évfolyam 5. szám / 2020. január

 

Aktuális lapunk tartalmából:

 

  • Kapcsolódás - beszélgetés Pálfi Andreával és Szőllősyné Pálfi Melindával
  • Megemlékezés
  • Elismerés dr. Bechtel Helmut Hermannak
  • Újévi fogadalom
  • Útravaló - Aradi András esperestől

 

Kapcsolódás

- beszélgetés Pálfi Andreával és Szőllősyné Pálfi Melindával

Testvérek. Mindkettejük férjét Lacinak hívják. Mindketten együtt dolgoznak férjükkel, Andrea a panzióban, Melinda az iskolában. Mindkettejük két gyermek édesanyja, első gyermekeik pedig ugyanabban az évben, ugyanazon a napon születtek. Mindkettejük életében fontos szerepet kap(ott) a pedagógia és a művészet. És természetesen mindketten bonyhádi petőfis öregdiákok.

Csak néhány kapcsolódás Pálfi Andrea és Melinda életéből, akiket 25 éves érettségi jubileumuk apropóján kerestem fel, hiszen Andrea 1994-ben érettségizett Szemerédi Istvánné osztályában, míg Melinda 1995-ben, Szemerédi István osztályában – íme még egy kapcsolódás.

Melindával munkahelyén, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban találkoztam, míg Andreát bonyhádi otthonában kérdeztem gimnáziumi emlékeiről, az elmúlt 25 esztendőről és arról, miként élik meg a mindennapokban a bonyhádi öregdiákság életérzését.

A beszélgetés során mindkettőjüktől kértem, hogy néhány mondatban jellemezzék a másikat. Melinda így nyilatkozott nővéréről:

- Ez egy nehéz kérdés, mert sok mindenben ugyanolyanok vagyunk, hasonlóan gondolkodunk, hasonlóképp látjuk a világot és így tulajdonképpen magamat is jellemeznem kell. Azt valljuk: a kevesebb mindig több. Szeretjük a szépet, ő mozaikokat készít, én fotózom. Az alap, hogy Andi mindig mosolyog, nagyon kedves és igen, precíz, gondosan precíz. Ugyanakkor kreatív is. Őrá mindig lehet számítani, bátran fordulhatok hozzá bármivel, bármikor, nekem ez a legfontosabb.

Andi a következőképpen válaszolt:

- Nem egyszerű kérdés. Melinda másfél évvel fiatalabb nálam, nem csak korban, sok minden másban is közel állunk egymáshoz. Mindig is gondoltuk szüleimmel, hogy ő a természettudományos pályát fogja választani, már kislányként is állandóan a tévében, újságokban, könyvekben csak ezek a dolgok érdekelték, az állatok, a növények és a természet. Azt gondolom, hogy nagyon jó választás volt ez. Attól függetlenül, hogy távolra kerültünk egymástól, millió dolog összefügg az életünkben.

Melindával való beszélgetésemnek sokkoló kezdetet szántam. Míg 1995 májusában ő az érettségi vizsgáit teljesítette, addig én – egy köztünk lévő kapcsolódásra felhívva a figyelmet – megszülettem. Innen indultunk.

- Hát, ez tényleg sokkoló. Érettségi? Nagyon tartottam én attól az érettségitől! Az azt megelőző négy évem a gimnáziumban igazán izgalmas volt. Mivel osztályfőnökünk, Szemerédi tanár úr gyakran betegeskedett, így állandóan el voltunk atyátlanodva, sorra jöttek a helyettesítő pedagógusok. Így kerültünk kapcsolatba Schwarcz tanár úrral is. Na mármost egy humán, nyelvi osztályban az ő érkezése nem volt éppen egyszerű. Emlékszem eleinte annyira féltünk, hogy gondolkodni sem mertünk. Aztán hónapokkal később sokat simult a kapcsolatunk és az érettségire sok minden megérett bennünk, általa. Történelemből sem álltunk stabil lábakon, a négy év alatt három tanárt is elfogyasztottunk: Ruppert Dóra tanárnővel kezdtünk, majd következett Szőts Zoltán, végül Potápi Árpád tanár úrral fejeztük be. A német viszont stabil volt, Sántha Lászlóné tanárnővel, akitől rengeteget tanultam, igazi tyúkanyó típus volt. Földrajzból is érettségiztem, Nagy Andrea tanárnő volt a földrajztanárom, aki előtt titkoltam, hogy földrajz szakra készülök.

- Ami sikerült is, Szegedre kerültél, földrajz szakra.

- Amikor elkezdődött az egyetem, láttam, hogy kevés lesz az az egy szem földrajz szak, ezért úgy döntöttem, hogy a kutató szaknak is nekifutok, így a geográfus szakra különbözeti vizsgákkal nyertem felvételt, ezért 2000-ben, amikor államvizsgáztam, rögtön két diplomát is szereztem. Az egyetem után nem találtam földrajztanári állást, így a német nyelvtudásomra alapozva egy algyői cégnél helyezkedtem el, ahol 13 évet töltöttem. Közben még társadalombiztosítási ügyintéző is lettem, azonban a cég idővel átalakult és csődbe ment. Nem hiszek a véletlenekben, ugyanezen évben, 2013-ban a Radnótiban megüresedett egy földrajztanári állás, én pedig beadtam a pályázatomat.

- Felvettek.

- Komoly kétségeim voltak, hiszen 13 éve nem tanítottam. Ugyanakkor férjem révén, aki földrajz-történelem tanár, megmaradt a kapcsolatom a tantárggyal: férjem könyveit, feladatgyűjteményeit lektoráltam. Sőt időközben dolgoztam egy felnőtteket érettségire felkészítő iskolában is, így a Szeged környéki kistelepüléseken, Szőregen, Dorozsmán, Algyőn taníthattam földrajzot. Mindenhol voltak osztályaim, így az estéimet felnőttoktatással töltöttem. Igazán ott szerettem meg a tanítást, nagyon jóleső, hogy az ottani tanítványaimmal, akik között többen is szüleim lehettek volna, mai napig tartom a kapcsolatot. Szóval itt dolgozom a Radnótiban.

- Ami az ország negyedik legkiválóbb gimnáziuma.

- Sokszor ér minket a bírálat, hogy versenyistálló vagyunk. Én a földrajz oldaláról úgy látom és gyanítom, hogy a kollégáim más tantárgyaknál szintén így vannak ezzel, hogy én soha egyetlen diákomat sem kényszerítettem arra, hogy versenyezzen, bennük van egy belső igény arra, hogy megmérettessék magukat. Persze tárt karokkal várom őket! Egy tanév során bő félszáz versenyzőt készítek fel különféle földrajzversenyekre, jönnek hozzám, tanácsot kérnek, kérdeznek, ez hatalmas öröm számomra.

- Visszatérve a gimnáziumi éveidhez: mit adott ezekhez az, hogy a testvéred is oda járt?

- Biztonságot. Ha bármi gondom volt, mindig felkereshettem, ez azóta is így van.

Ugyanezt a kérdést Andinak is feltettem.

- Számomra öröm volt, hogy ő is ott van. Minket a szüleink úgy neveltek, hogy nem voltunk szétválasztva, sőt, tulajdonképpen amíg el nem ballagtam a gimnáziumból, mindennap együtt voltunk. Talán az volt a legfurcsább év, amikor Melinda még gimis volt, én meg már nem.

- Gyógypedagógus lettél.

- Igen, a gimnáziumot követően Budapesten a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola logopédia, hallássérültek pedagógia szakán végeztem. Öt évig éltem a fővárosban, majd hazaköltöztem Bonyhádra.

- Ekkor lettünk szomszédok.

- Így van! 16 évig dolgoztam helyi óvodák, iskolák kötelékében gyógypedagógusként, közben a Pécsi Tudományegyetemen elvégeztem a pedagógia szakot és a BME-n a közoktatásvezetői szakot. 2009-ben jött egy váltás az életünkben, férjemmel egy panziót kezdtünk el működtetni Mecseknádasdon. Az első öt évben a normál foglalkozásunk mellett, hétvégente dolgoztunk benne, ám be kellett látnunk, hogy ez igazán emberpróbáló, így öt éve már csak a Brauer Panzióval foglalkozunk. Számomra nagy váltás volt ez, ugyan ehhez már nem végeztem iskolát, autodidakta maradtam e téren.

- Hogyan született a mozaikkép készítés ötlete?

- Annak idején a felvételi előtt két nappal még iparművésznek készültem. Az évek során mindig ott volt bennem az igény az alkotásra, de a mozaik tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően került képbe. A panzióban egy rendezvényt követően nagyon fáradt voltam és figyelmetlen, mert sikerült összetörnöm egy stósz tányért. Kidobtuk. Másnap kihalásztam a szemetesből, mert lelkiismeret-furdalásom volt. Ezekből a tányérdarabokból készült az első mozaikom. Ez egy szerelem számomra. Egész évben tervezek, rajzolok, gyűjtöm az alapanyagokat és az ötleteket, és ilyenkor télen, amikor a panzióban kevesebb a teendő, van időm magára az alkotásra.

- Milyen kép él benned a bonyhádi gimnáziumról?

- Alapvetően pozitív emlékeim vannak. Különös viszonyom van az iskolával, szülőként gyakran visszatérek, hiszen nagyobbik lányom szintén oda jár, a kisebbik pedig, bár még általános iskolás, tornásznövendékként szintén megfordul a gimnázium tornatermében, ott, ahol annak idején én is tornász voltam Ónodi tanárnő vezetésével. Nemrég, amikor ott jártam, meglepő és tulajdonképpen megrázó érzés volt számomra ugyanannak a korlátnak az érintése, amin egykor én gyakoroltam. Szintén megkapó volt, amikor egy nagytakarítás során kezembe kerültek a kidolgozott érettségi tételeim, rajta Pálos tanár úr kézírásával, tanácsaival.

Andihoz hasonlóan Melinda is visszajár a gimnáziumba, ugyan ő más megfontolásból.

- Tulajdonképpen minden évben megfordulok az alma materben A Földgömb Nemzetközi Földrajzverseny kapcsán, aminek a bonyhádi gimi ad otthont, és Gruber Laci kollégám szervezi. Üzenem számára, hogy idén is megyünk! Amikor gimnazista voltam, az iskola nagy átalakuláson ment keresztül, állami fenntartásból visszakerült az evangélikus egyházhoz. Úgy látom, napjainkban is a folyamatos megújulás jellemzi az iskolát, ha csak épített környezetére gondolunk. Egy nagyon jó szellemiségű, jó értékeket képviselő iskolának tartom, szívesen lennék ott ma is gimnazista.

Beszélgetésünk zárásaként az ilyenkor szokásos kérdésemet sem mulasztottam el, miszerint érdekelt, hogy mit jelent számukra bonyhádi petőfis öregdiáknak lenni. Elsőként Melinda válaszát közlöm.

- Szemléletet. Azokat a konzervatív értékeket, amiket ott kaptam, még ma is magamon viselem. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy tudok, sőt kell is nyitni a modern módszerek felé, mert a generáció, akiket tanítok, igényt tart erre. Szerintem nagyon jó dolog, hogy mindaz, amit a gimnáziumban kaptam, itt van velem.

Végül Andi is megosztotta velem gondolatait erről az egyedi életérzésről.

- Akármerre jártam az országban, mindenhol ismerték és elismerték a bonyhádi gimnáziumot. Büszkeséggel tölt el, hogy az iskola azon kevesek közé tartozik, melyek ilyen csodálatos épületegyüttessel rendelkeznek. Másrészt azért vagyok büszke, mert úgy látom, a bonyhádi öregdiákok mind megtalálták helyüket az életben, mindenkiből tisztességes, értéklátó, becsületes ember vált. És most 25 év távlatából nosztalgikus érzéseim vannak. Az a „petőfis feeling”, ahogy mondod, az az életérzés mindig megcsap, amikor lenyomom a főépület kilincsét.

Kapcsolódás. Talán nem véletlen, hogy a Bonyhádi Öregdiák Szövetség logójában is épp a főépület kilincse jelzi, hogy a gimnázium és az egyesület mindenki számára nyitva áll.

Filó Tamás

 

Megemlékezés

 

A németek málenkij robotra hurcolása 75. évfordulójára emlékeztek január 7-én Bonyhádon, a helyi német önkormányzat és a gimnázium szervezésében. A középiskolánál Gűth Tamás, az oktatási intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket, akik elhelyezték koszorúikat az épület falán lévő emléktáblánál.

Ezt követően a művelődési központban folytatódott a rendezvény, melyen Szabó Tibor alpolgármester és dr. Józan-Jilling Mihály, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tanácsnoka mondott köszöntőt. A megemlékezést dr. Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke tartotta. A közönség a Málenkij robot – Bayer Péter című dokumentumfilmet is megtekintette.

A második világháború során különös és egyben tragikus szerepe volt a gimnázium főépületének. Míg 1944 tavaszán a náci-német katonaság parancsnoksága rendezkedett be itt, addig ugyanezen év telén már szovjet hadikórházként működött. A háborút követő megtorlás jegyében Bonyhádon állították össze a Tolna megyei málenkij robotra ítéltek névjegyzékét, így az érintett 18-30 év közötti nőknek, valamint 17-45 év közötti férfiaknak 1945. január 3-án a gimnázium főépületében kellett összegyűlniük. Innen január 5-én kellett Bátaszéken át Bajára gyalogolniuk, ahonnan vonattal deportálták őket a Szovjetunióba. Az elhurcoltak harmada sohasem tért haza.

 

Elismerés

 

Idén 24. alkalommal rendezték meg a Magyarországi Német Önkormányzatok Napját Pécsett, a Kodály Központban. A január 11-ei gálaműsor keretében idén első alkalommal adták át az Országos Német Önkormányzat Közgyűlése által alapított Heinek Ottó-díjat. A kitüntetést Heinek Ottó özvegye adta át, a két díjazott egyike abonyhádi dr. Bechtel Helmut Herman, a Garay János Gimnázium tanára, aki az idegennek mint motívumnak a jelenkori magyarországi német irodalomban való megjelenéseit kutatja.  Gratulálunk öregdiákunknak!

 

 

 

 

 

 

 

Újévi fogadalom

„Én nem eszem többé csokoládét!” „Én minden nap fogok mozogni!” „Én felfrissítem a szuahéli nyelvtudásom!” „Még többet olvasok majd!” „Többé nem dohányzom!” S azok számára, akik szerint snassz újévi fogadalmat tenni: „Én idén nem teszek újévi fogadalmat!”

Csak néhány példa a rendszerint kérészéletű januári elhatározásokra. Sorolhatnánk még, bizonyosan tudnánk mindannyian...

Az óév decemberében kiadott BÖSZ Hírlevél, a 4. évfolyam 4. száma volt a negyvenedik a sorban, amit 2016 szeptembere óta közreadtunk. Az új évtized első számában úgy döntöttünk, mi is beállunk a sorba és megfogadjuk rendületlen elhatározásunkat, miszerint az idei esztendőben is havonta jelentkezünk majd hírlevelünkkel.

Kedves Olvasónk, újévi fogadalmunk megtartásának garanciája Ön lesz, kérjük, tartson velünk az újévben is! A BÖSZ Hírlevél olvasásához kellemes időtöltést kívánunk!

A BÖSZ Hírlevél szerzői

 

 

Útravaló

 

Hit, segítség nélkül?

Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! Mk 9,24

Egy édesapa gyermekéért könyörgő szavai szólnak hozzánk az idei év igéjében. Elgondolkoztató: a hit vajon intellektuális, érzelmi, vagy valamilyen összetett képesség, cselekedet, mely egészében rajtunk múlik? Mi vagyunk annak létrehozója, tevékeny szereplője? Egyáltalán hogyan is van ez?

Jézus gyógyításában, amikor a fiú apja kérleli őt, valamilyen elképesztő hatalomról, lehetőségről beszél: Minden lehetséges annak, aki hisz. Ez első hallásra úgy tűnhet, hogy az ember bizalma, hite mintegy erőként bármit létrehozhat. Mégis, az apa mondja ki igazából a lényegét a hit ajándékának, lehetőségének. Mert tudja, az ember önmaga erejéből csak a hitetlenségig tud eljutni. A tagadásig, mely elutasít minden más hatalmat, erőt, amely éppen Istentől jönne. Ezért mondja ki: Hiszek! Segíts a hitetlenségemen! Jézus segítsége, jelenléte, Úrként megvallása adja az erejét a benne való hitnek, bizalomnak. Ezt kell megélnünk naponta, ebben kell megerősödnünk, újra és újra könyörögve, kérve őt kegyelméért, szeretetéért. Ő adjon nekünk hitben megélt új évet 2020-ban.

Aradi András esperes

 

 

 

Kiadó:BÖSZ,Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szerkesztő:Kirchné Máté Réka – tel.: 06-30/986-1967, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Érettségi találkozó szervezése esetén segít:Tormássi Éva – tel.: 06-20/824-6979, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

BÖSZ-tagdíj, ill. pártolói tagdíj befizethető a 11746036-20007872 számlaszámra. Az összeg egységesen minimum 2.000 Ft. A közlemény rovatban kérjük feltüntetni a befizetett évet, a befizető (leánykori) nevét, ill. az öregdiákok az érettségi évét is írják be.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Keresés

Friss hírek